Talán nem gondolnák, pedig így van

"Talán nem gondolnák, pedig így van, én alapvetően egy igen kevés önbizalommal rendelkező nő vagyok. Régóta nem szerettem az arcomat. Akárhányszor a tükörbe néztem, nem láttam mást, csak egy hatalmas orrot, ami nem illett az arcomba. Hiába dicsértek, bókoltak nekem, én magamban mindig azt gondoltam, hülyék vagytok, egyáltalán nem passzol az orrom az arcomhoz. Elegem volt már a tükörből. Az orr az arc közepén éktelenkedik, és még a legügyesebb sminkmester sem képes kecsesebbé vagy szebb formájúvá varázsolni. Rám adhatják a világ legszebb ruháját, én akkor is csak az orromat fogom látni, ha a tükörbe nézek. Ez ellen nem lehet mit tenni. Inkább a műtét, mint a további szenvedés"
(Keresztes Ildikó)

Az én történetem

„34 éves vagyok, egy 2 éves kisfiú boldog anyukája. Talán elmondhatom magamról, hogy szerencsés géneket örököltem, hiszen sosem volt problémám sem az alakommal, sem a külsőmmel. Egy dolog zavart mindig, hogy picinek találtam a melleimet. Még annyit megemlítenék, hogy huszonévesen több szépségversenyen is indultam, volt ahol 3. lettem, volt ahol az első 10 legszebb lány között szerepeltem. Az alakom megtartásáért sosem kellett tennem semmit.  Persze rendszeresen sportoltam, eljártam aerobicra, futottam, jógáztam. De például sosem volt szükségem fogyókúrára.

Terhességem alatt is rendkívül odafigyeltem az étkezésemre, így a szülést követően nem kellett súlyos kilók leadásával küzdenem. Persze igaz, hogy a testemen történtek változások. Már hiányzik a fenekem feszessége, illetve a szoptatást követően a mellem is megváltozott. De például nem maradtak rajtam súlyos zsírpárnák, és terhességi csíkok sem. Kellett bő egy év, hogy visszanyerjem a régi formámat, és ez nagyjából sikerült is. Viszont mint említettem sosem voltam elégedett a mellméretemmel. De régebben még azt hiszem nagyobb volt mint most. Egész biztos, hogy a szoptatást követően lett kisebb. Nem lóg, igazából a formájával sincs semmi baj, csak hogy kicsi, ez a fő problémám.

Szeretem a természetes vonalakat, ezért ha egyszer sor kerül rá, hogy megcsináltatom a melleimet, mindenképpen olyat szeretnék, ami nem természetellenes. Legyen néhány mérettel nagyobb mint a mostani, de ne legyen feltűnően nagy. Látszódjon, hogy van dekoltázsom, és jó lenne elfelejteni a push up, és szivacsos melltartókat is. :)

Persze jelenleg ez még csak egy álom.
Ez lenne az én kis történetem.”

Azt tapasztaltam...

„Azt tapasztaltam, hogy fittebb vagyok a rendszeres mozgástól, de fél ötkor kelni, durván hangzik. Igaz nem próbáltam még reggel tornázni. Lehet, hogy attól jó lesz. Reggel usziba jártam egy hétig, mikor munkanélküli és 20 évvel fiatalabb voltam, de úgy elfáradtam, hogy utána ledőltem szunyókálni. Egyenlőre a gyalogolok, mert a súlyom és én jobban szeretjük. :-)”

Korábban azt hittem...

„Korábban azt hittem, hogy csak a rúdtáncosnők veszik igénybe a plasztikai sebészet szolgáltatásait. Ma már másként látom a dolgokat. Tavaly áprilisban Rodrigo doktor megszépítette a kissé bájukat – és mirigyállományukat - vesztett kebleimet. 40 éves vagyok, két 20 éves lány boldog és végtelenül büszke anyukája, akit ismét – soha nem érzett mértékű - örömmel tölt el, ha zuhanyozás közben a tükörbe néz.”

Le szeretnék fogyni

"19 éves vagyok, sajnos túlságosan túlsúlyos: 94 kg. Ezen szeretnék most változtatni, már fogytam pár kilót, az elhatározás, a mozgás és az étkezés megreformálásán már túl vagyok, de szeretnék még rásegíteni a fogyásomra. Azért merészkedtem megírni Nektek, mert már nagyon régóta szeretnék lefogyni. Úgy érzem, hogy vékonyan, zsírpárnáktól mentesen tudnám teljesen kibontakoztatni saját magam, hiszen azért egy túlsúlyos (mindig is túlsúlyos) lány azért rengeteg gátlása, önbizalomhiánya van."

Fontos az egészségem

"26 évesen el vagyok hízva. Szerencsére nem nagyon, de a szervezetem már megérzi, s érzem, hogy ez így már nem mehet tovább. Sajnos kialakult egy reflux betegségem is, ami fogyással gyógyíthatóbb lenne, mivel a túlsúly miatt a gyomromnak nincs elég hely. Ezenkívül kiderült, hogy a családban sok a cukorbeteg, apukámnak is most állapították meg, s emiatt agyvérzése is volt. S ha lefogynék, akkor még megakadályozhatnám, hogy nálam is kialakuljon a cukorbetegség."